Mi az Ájurvéda?

[Dechenma]

Mi az Ájurvéda?

Az egészség a törvény (dharma), az anyag fejlődés (artha), a szerelem (káma) és a felszabadulás (móksa) célja elérésének legmagasabbrendű alapja. A betegség lerombolja az egészséget az ember végső céljával, sőt magával az életével együtt."
(Csaraka Szamhita 1.15)

Az Ájurvéda meghatározása:

Az élet (áju) a test (saríra), az érzékek (indriják), az elme (manasz) és a tudat (csitta) összekapcsolódása. Az a tanítás, amely az Áju valódi létezéséről szól, az Ájurvéda; az a tanítás, amely az Ájuról szóló tudást adja, az Ájurvéda; az a tanítás, amely által az Áju elérhető (megismerhető és ennek megfelelően leélhető), az Ájurvéda.

Az Ájurvéda fogalom két szó összekapcsolásából jött létre. Ezek a következők: áju = élet és véda = tudás, megismerés. Ennek megfelelően az Ájurvéda az élet megismerésének, s az ismeretből következő helyes életvezetésnek a tudománya. Tehát teljes életszemléleti rendszer, amely az élet egészére vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket tartalmazza. A rendszer egy része a gyógyászat, amely alapvetően két dologgal, elsődlegesen az egészség megőrzésével, másodlagosan a betegségek gyógyításával foglalkozik. Az Ájurvéda kifejezés jelentése: az "áju", vagyis élet tudománya. A védikus megfogalmazás szerint az áju négy elv összességére és szerves, kölcsönös kapcsolatára utal. Ezek a következők:

ÁTMÁ - lélek, vagyis az isteni szikra, amely a tudat forrása a testben és a tényleges önvalónk. A többi alkotóelem csupán egy anyagi burkot képez a lélek körül.

MANASZ - az elme, amely a pszichés működések, vagyis a gondolkodás, érzés, akarat végrehajtásának és az emlékek tárolásának színtere.

INDRIJÁK - az erzékszervek (a hallás, látás, szaglás, ízlelés, tapintás, valamint a beszéd, járás, munkavégzés, szaporodás és ürítés érzékszervei)

SARÍRA - a fizikai test, amely öt őselemből áll: föld, víz, tűz, levegő, éter.

Ezeken belül további alkategóriák is vannak. A Manasz a finomfizikai testet jelenti, amelyen belül három alkotóelem különíthető el: ahankára, vagyis hamis ego; buddhi - vagyis értelem, intelligencia és végül a manasz, vagyis maga az elme.

Az indrijákon belül az első ötöt (a hallás, látás, szaglás, ízlelés, tapintás) tudásszerző érzékszerveknek, míg a második ötöt (beszéd, járás, munkavégzés, szaporodás és ürítés) cselekvő érzékszerveknek nevezzük.

A Saríra, vagyis a durvafizikai test öt őselemből épül fel: föld, víz, tűz, levegő és éter. Ezek az elemek a testen belül a következő funkcionális és strukturális egységeket hozzák létre:

A HÉT DHÁTU


A dhátuk a test által megtartott anyagok, vagyis a testet alkotó szövetek. Az ájurvédában hét dhátut különböztetünk meg, amelyek egymásból alakulnak ki, illetve az anyagcsere során is egymásnak adják át a táplálékot. Az ájurvéda dhátuinak csoportosítása nem esik egybe a nyugati orvoslás szövettani csoportjaival, ahol is a szöveteket az őket alkotó sejtek struktúrája szerint csoportosítják, míg az ájurvédában sokkal inkább a funkcionális és anyagcsere-energetikai jellemzői alapján teszik ezt. Ezek a következők:

Rasza - plazma, tápfolyadék, sejtközötti állomány
Rakta - vér és elemei
Mámsza - izmok, kötőszövetek
Médha - zsírszövet, olajok
Aszthi - csontszövet, porcok, támasztószövet
Maddzsá - csontvelő, idegszövet, mirigyek
Sukra - Sperma, petesejtek, szaporítószövetek

A HÁROM MALA

A fentiekben felsorolt dhátuk a testet alkotó, a test által megtartott anyagok, a malák pedig azok az anyagok, anyagcseretermékek, amelyeket a test kiürít. A legfontosabb három mala a purisa (széklet), amely a dhátukból összegyűjtött szilárd méreganyagokat és anyagcsere-termékeket távolítja el, a mutra (vizelet), amely a folyékony halmazállapotú mérgeket távolítja el, valamint a szvéda (izzadság), amely a bőr pórusain keresztül távolítja el a méreganyagokat. De ide tartozik még a könny, nyál, kilélegzett levegő, valamint a betegségek során képződő malák (genny, hurut, vizenyő stb.)

A HÁROM DÓSA

A dósák olyan erők, vagy elemek, amelyek nem is teljesen fizikaiak, de nem is teljesen finomfizikaiak, hanem összekapcsolják a kettőt, és irányítják a saríra elemeit, a dhátukat és a malákat. A dósák az öt elemből alakulnak ki, mintegy egyesítve az alapjukul szolgáló elemek tulajdonságait. A váta dósa a levegő és éter elemekből alakul ki, és jellemzői a mozgás, könnyedség, szárazság. A pitta dósa főként a tűz, valamint a víz elem tulajdonságait képviseli, és így meleg, könnyű, fényes. A kapha dósa a víz és föld elemekből alakul ki, és nehéz, hideg, szilárd. A továbbiakban részetesebben megismerjük a dósák irányító szerepét a testen belül.

Az öt ősanyag a dósa-rendszerben három alapelvként vagy nedvként jelenik meg. E három fogalom közös neve: tridósa. Az első biológiai elem, a váta dósa az éter és a levegő elemekből jön létre; a második biológiai elem, a pitta dósa a tűz és a víz elemekből jön létre; a harmadik biológiai elem, a kapha dósa a pedig a víz és a föld elemeiből jön létre. E három biológiai erő együttese, a dósa-rendszer legfontosabb feladata a test irányítása, fenntartása, de az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés és a gyógyítás szempontjából igen jelentős a dósák egyensúlyának zavara esetén funkcionális (nem szervi) formában megnyilvánuló, a testet károsító működése is (ebből származik a dósa kifejezés, amely hibás működésre utal). A váta az energetikai folyamatok, az érzékelés és az információ-szállítás, valamint a lebontó-kiválasztó folyamatok (katabolizmus); a pitta az átalakító folyamatok (metabolizmus), a kapha pedig a felépítő és raktározó folyamatok (anabolizmus) végzéséért felelős.

Az egészség a durva fizikai test, az elme és a lélek harmonikus működésén alapszik. A kapha, a pitta és a váta irányítja adurva fizikai testet (amely tehát a dósák, dhátuk és malák összessége). A szattva, a radzsasz és a tamasz a három anyagi minőség (guna), amelyek az elme (manasz) pszichológiai működését befolyásolják. Ezeknek az egységeknek a harmóniája az egészség. A betegségek kialakulásának, illetve létezésének helye a test, az elme és a lélek dinamukus egysége és ugyanúgy az egészségé is. A gunák szoros összefüggésben állnak az öt őselemmel, és emiatt a három dósával is meghatározó analógiás kapcsolatban állnak. Pszichológiai szempontból a vátában a szattva, a pittában a radzsasz, a kaphában pedig a tamasz dominál.

A dósák a szervezetben természetes vagy nem-természetes, kóros állapotban létezhetnek és működhetnek. A természetes állapotban funkcionáló dósák a szervezet egészségének biztosítói, míg a kóros állapotban lévők a kóros szervezeti működések, betegségek alapjait képezik. A dósák mindenki szervezetén belül egy sajátos, egyéni arányban vannak jelen születéstől fogva. Ezt az arányt prakritinek nevezzük. Ha az arány valamely irányba eltolódik, akkor a kialakult állapotot vikritinek (betegségnek) nevezzük. Általában a kórosan felfokozódott dósa (vagy dósák) minőségeinek megfelelő betegségek alakulnak ki.

A betegségek oka a testi-lelki harmónia hiánya. A harmónia meglétéért vagy hiányáért három tényező felelős: az időjárás változásai, az értelem tévedése és az érzékszervek helytelen, hiányos vagy túlzott használata. Ha ezek a tényezők harmonikusan kapcsolódnak össze, akkor az egészséget segítik elő.

Az egészséges életvezetést és a gyógyítást egyaránt általános irányelvek szabályozzák, amelyek azonban mindig figyelembe veszik az egyéni sajátosságokat is. Az életvezetésre vonatkozó általános elvek formailag három nagy csoportba oszthatók: napi tevékenységek (dínácsárja), az évszakokhoz kötött tevékenységek (ritucsárja) és Brahmannal, mint az egyetemes valósággal vagy Abszolút Igazsággal kapcsolatos tevékenységek (brahmacsárja). Ezek a mindennapi élet összes tevékenységét felölelik, mint például a test és lélek ápolása, felkelés, tisztálkodás, étkezés, testgyakorlás, nemi élet, munka, családi és társadalmi élet; figyelembe veszik a napszakok és az évszakok ritmusát, az időjárást és az éghajlatot; azonkívül meghatározzák azoknak a tevékenységeknek összességét, amelyek által az ember egyéni tudata, a dzsívátmá felébresztheti eredeti kapcsolatát a Paramátmával, vagyis a Legfelsőbb Lélekkel, Istennel, és így megvalósíthatja élete rendeltetését és célját, és az anyagi lét fogságából kiszabadulva eljut Vaikunthára, a lelki világba.

Táplálkozási alapelvek az Ájurvédában

A táplálkozás mind az egészségmegőrzés, mind a gyógyítás központi kérdése, hiszen a táplálék anyagai képezik a testet felépítő fiziológiai és anatómiai rendszerek (dósa, dhátu, mala) alapját. A táplálék mennyisége és minősége határozza meg ezek újraképződését, regenerálódását, működésük milyenségét, mindezeken keresztül az egész test illetve szervezet működését, az egészség megőrzését, illetve a betegségek létrejöttét és megszűnését is.

A táplálkozásra vonatkozó általános törvényszerűségek hét szempontja:

1. Minőség: Az egyes tápanyagoknak a testi folyamatokra gyakorolt hatása, amely független a főzéstől, az elkészítés módjától. Itt főként a tápanyagok ízhatása és tulajdonságai játszik fontos szerepet.

2. Társítás: A tápanyagok együttes hatása a testi folyamatokra. Két vagy több tápanyag kombinációja olyan új tulajdonságokat hozhat létre, amely az egyes tápanyagokra nem, csak a kombinációjukra jellemző. (Pl. a ghí és a méz külön-külön tápláló, egészséges tápanyagok, együtt fogyasztva azonban hatásuk káros a szervezetre.)

3. Feldolgozás: A tápanyagoknak az eredeti alapanyaghoz képest új, különböző eljárásokkal (tisztítás, sütés, főzés, köpülés, tárolás) kialakított tulajdonságai. Az átalakított tápanyag az eredetihez képest eltérő hatást fejt ki a testi folyamatokra.

4. Mennyiség: A tápanyagok mennyiségének és az alkotórészek mennyiségének, arányának optimalizálásával biztosítani kell a test dósái, dhátui és malái mennyiségi és működésbeni kiegyensúlyozottságát.

5. Hely: ez vonatkozik a tápanyag származási helyére, valamint az egyén életterére, amely földrajzi, éghajlati, biológiai, társadalmi, családi és az adott hely szokásainak megfelelő sajátosságainál fogva meghatározza a táplálkozást. Lehetséges, hogy egy egészségesnek tartott táplálkozási szokás más földrajzi, éghajlati, társadalmi helyen nem alkalmazható.

6. Idő: vonatkozik az étkezés időpontjára, mert még a megfelelő mennyiségű és minőségű táplálék is csak a megfelelő időben fogyasztva fejti ki optimális hatását. Másrészt vonatkozik a napszakra és az évszakra, az előző étkezéstől eltelt időre, valamint az egyén életkorára.

7. Tudat: Az egyes élelmiszerek bizonyos anyagi minőségek hatását erősítik (pl. a zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek, gabonafélék általában szattvikusak; de pl. a hagyma, fokhagyma, a túlzotan csípős vagy keserű ételek radzsaszikusak; míg a gomba, tojás, hal, hús, és a rothadó ételek tamaszikusak). Emellett az ételt elkészítő személy tudata is befolyásolja a pszichológiai hatást.

További szempontok

A táplálkozás nyugalmas helyen, tisztálkodás után történjék, közben figyelmünk a táplálkozáson kívül ne irányuljon semmi másra.

Az ételeket meghatározott sorrendben és mértékben helyes elfogyasztani: a gyomor kétnegyedét szilárd, egynegyedét folyékony táplálékkal töltsük meg, egynegyedét pedig hagyjuk üresen.

A különböző típusú ételekhez használjunk ún. kiegészítő anyagokat vagy táplálékokat, amelyek közül a legismertebb a víz, továbbá a tej, a gyümölcsök és a zöldségek savanyított, olajos készítménye (pickle).

Az étkezés végeztével fogyasszunk a száj higiénéjét és az emésztés teljességét elősegítő fűszereket (pl.ánizs és édeskömény, Hajmola tabletta).


Méregtelenítés

A méregtelenítés szorosan összefügg a táplálkozással, és mind a megelőzés, mind a betegségek gyógyításának fontos tényezője. A test anyagcsere-folyamatainak eredményeiként, végtermékeiként hulladékanyagok jönnek létre ürülék és vizelet formájában. Ezekkel, valamint az izzadsággal együtt testünkből szinte minden méreganyag eltávozhatna, ha a testben működő természetes tisztító tendenciákat a jelenlegi életkörülmények, életstílus nem csökkentené jelentősen. Mind a szorongás, mind a helytelen táplálkozás (mélyhűtött, olajban sült, magas zsírtartalmú ételek nem megfelelő fogyasztása) egyaránt gondoskodnak a természetes méregtelenítő folyamatok leépüléséről. Ezért célszerű betartanunk néhány egyszerű előírást, amelyek segítségével fenntarthatjuk a szükséges méregtelenítő folyamatokat.

Az étkezési szabályok pontos betartása elősegíti a méregtelenítést. Az alábbiakban a legfontosabbakat néhány pontban felsoroljuk:

- csak akkor együnk, ha valóban éhesek vagyunk;
- jól rágjuk meg az ételt;
- soha ne együnk annyit, hogy gyomrunk teljesen megteljen étellel;
- evés után ne igyunk azonnal vizet,és előtte is legalább fél órával;
- két étkezés között tartsunk megfelelő szünetet (legalább négy órányit) hogy a gyomor megpihenhessen;
- étkezésünk rendszeresen, azonos időpontokban történjék;
- a leghangsúlyosabb a déli étkezés legyen;
- az utolsó étkezés és elalvás között hagyjunk legalább két órát az emésztésre.

Ha követjük a fenti étkezési szabályokat, evés közben nem nézünk TV-t, nem beszélgetünk, és távol tartjuk magunktól az ideges, szorongó gondolatokat, amelyek részleges emésztést és szorulást okoznak, a szervezet természetes méregtelenítése szinte hiánytalanul megtörténik.

Heti egy alkalommal enyhe hashajtás is jól méregtelenít. Az Ájurvédában a Triphala kapszulát használják erre, amelyet szorulásos betegek akár folyamatosan is szedhetnek. Méregtelenítő gyógyteákat is alkalmazhatunk. A hashajtást nagyon óvatosan kell végeznünk, a gyermekek, öregek, sérült, beteg emberek, terhes anyák, gyenge emésztésűek esetében alkalmazott hashajtás, ha egyáltalán szükség van rá, csakis nagyon enyhe lehet.

Hetenként egy alkalommal tarthatunk böjtöt méregtelenítés céljából. Ügyelni kell arra, hogy a böjt mindig összhangban álljon a böjtölő testi felépítettségével, típusával, nehogy gyengeséget okozzon. A böjtölő erőnléti állapotától függően többféle böjt lehetséges: teljes böjt, gyümölcs- vagy léböjt, zöldséglé-vagy zöldségleves-böjt és pároltzöldség-böjt.

A vastagbél tisztítása céljából rendszeresen érdemes beöntést végezni. Az Ájurvédában váltott vizes és szezámolajos beöntéseket szoktak alkalmazni.